Államok szétesése, diplomáciai kihívás

Elérhető nyelvek Deutsch

Több, mint 100 résztvevő (javarészt az Andrássy Német nyelvű Egyetem hallgatói) vitázott 2017. október 30-án neves szakőrtőkkell a konfliktusokkal teli líbiai helyzetről. A rendezvény szervezői az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem Diplomácia központja, a budapesti Német Nagykövetség és a Konrad-Adenauer-Stiftung voltak.

Kép 1 -ból 4
Frank Spengler zárszót mond

Hat évvel Kadhafi bukása után a rivalizáló hatalmi központok és a feltartóztató, erőszakos viták még mindig nehézzé teszik, hogy Líbiában a nagy, és Európát is érintő kihívásokra megfelelő partnert találjanak, így pl. a jogállamiság stabilizációjában, a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelemben, valamint a migrációs kérdésben való együttműködésben.

Prof. Dr. Ulrich Schlie, az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem Diplomácia központ igazgatójának köszöntője után, Christian Much, volt nagykövet a nemzetközi diplomácia kialakulásáról és aktuális kihívásairól adott elő. „Líbia a szükséges társadalmi párbeszéd nélkül zuhant a modernitásba”. Főként a különböző törzsek a békés fejlődés belföldi segítői, és egyben a konfliktusok hajtóerői is. Ugyanennyire vegyesen értékelhetőek a harmadik országok és a NATO közbenjárásai. Az ország stabilitása az egymással szembenálló érdekek és a magas politikai fragmentációja miatt meglehetősen komplikált. Eközben „a diplomácia nem egy természettudomány, amelyben a következmények pontosan kiszámíthatóak”.

Volkmar Wenzellel, Németországi Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövetével és Andrea Tarquinivel, a La Repubblica Berlin különtudósítójával együtt kerületek a konfliktuskezelés diplomáciai lehetőségei megvitatásra. Tarquini Olaszország diplomáciai „különutai“ mellett az orosz befolyást is kritizálta. A partnerek koordinációja pedig nem működik megfelelően. „Fontolóra kell venni, hogy a külső beavatkozás generációkon átívelő felbecsülhetetlen források felhasználásával van összekötve” – monta Volkmar Wenzel.

A migrációs- és menekültkérdés rendkívül nagy kihívást jelent a diplomácia számára. A vita középpontjában álló kérdés, hogy hogyan lehetne hatékonyan küzdeni a kiváltó okok lenne? „Elsősorban a migránsok méltóságának megőrzéséről van szó” – mondta Christian Much.

Zárszójában Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletvezetője a külső szereplők felelősségére tért ki. Líbia egy potenciálisan gazdag ország, amely nagy befolyással bír Európára. Éppen ezért nagy jelentősége van a jó diplomáciának. „Líbia nem csak egy szétesett ország, hanem a most aktuális világpolitikai helyzetben is újra fel kell hogy találja magát.”

A szakértőkkel folytatott beszélgetés a fogadás alatt is folytatódhatott. A rendezvény jelentősen hozzájárult az EU afrikai szomszédjainak, és azok konfliktushelyzetének politikatudományi szempontból történő megértéséhez.

Szerző

Julia Schilling

Lista

Rendezvénybeszámolók

Megjelenés

Magyarország, 2017. október 31.