Vitaverseny

Elérhető nyelvek Deutsch

Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Mathias Corvinus Collegium hallgatói az MCC Debate vitaversenyt középiskolás diákoknak. A vitaversenyen 38 háromfős csapat, azaz összesen 114 diák indult, valamint a külhoni csapatok száma is nőtt.

Az első fordulóban a diákok egy érvelő esszében foglaltak állást abban a kérdésben, hogy a véleménynyilvánítás leghatékonyabb módja-e a tüntetés. A legjobb esszéket író 12 csapat május 19-én mérhette össze a tudását az MCC épületében. A megnyitón beszédet mondott Grózner Dániel, a Konrad-Adenauer-Stiftung projektmenedzsere és Wittmann Zsolt, az MCC Középiskolás Programjának vezetője. Beszédeikben hangsúlyozták, hogy a vitának fontos szerepe van egy demokratikus közélet kiépítésében. Ezután a diákok arról vitatkoztak, hogy hozzájárul-e a demokráciák jobb működéséhez, ha 16 éves kortól lehetne részt venni a választásokon.

A legjobb két csapat az MCC Középiskolás Programjának évzáró alkalmán rendezett döntőbe jutott tovább.

Lista

Rendezvénybeszámolók

Megjelenés

Berlin, 2018. augusztus 15.