Tartalom megjelenítő

Einzeltitel

Az EDS a magyarországi KAS vendége volt

Elnökségi ülés

2013. augusztus 31-én és szeptember 1-jén az Európai Néppárt (ENP) hallgatói szervezete, a European Democrat Students (EDS) Budapesten tartotta az elnökségi ülését. Ehhez a FIDESZ Ifjúsági Tagozata invitált.

Tartalom megjelenítő

Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletvezetője az ülésük megkezdésekor a KAS irodájában üdvözölte a 13 országból érkezett 15 hallgatót. Egy rövid áttekintést adott a magyarországi aktuális politikai helyzetről, s arra kérte a résztvevőket, hogy saját maguk alakítsanak ki egy képet a magyarországi helyzetről. Köszöntötte Eva Majewski asszonyt, az EDS elnökét, aki nem régóta a Konrad-Adenauer-Stiftung brüsszeli európai irodájában tudományos munkatárs, valamint Veress Áront, a FIDESZ Ifjúsági Tagozat elnökét. Kifejtette azon örömét, hogy a magyarországi KAS irodáját a közönség elfogadja mint a találkozás és a párbeszéd helyszíne. A hétvége programja első sorban az ifjúsági kiáltvány körüli munkálatokat foglalja magába, mely bele fog folyni az ENP EP-választási programjába.

Megosztás

Tartalom megjelenítő

Vorstandsklausur von European Democrat Students: Rede von Frank Spengler, Leiter des Auslandsbüros der Konrad-Adenauer-Stiftung (Budapest, 31. August 2013) KAS Ungarn
Vorstandsklausur von European Democrat Students am 31. August 2013 in Budapest KAS Ungarn
Vorstandsklausur von European Democrat Students: Gruppenarbeit der Arbeitsgruppen im KAS-Büro KAS Ungarn

comment-portlet

Tartalom megjelenítő

Tartalom megjelenítő

Tartalom megjelenítő

rendelési információk

kiadó

Konrad-Adenauer-Stiftung e.V.

erscheinungsort

Magyarország Magyarország