Tartalom megjelenítő

Einzeltitel

A Német Szövetségi Parlament CDU/CSU-frakciójának magas rangú képviselői látogattak Magyarországra

Frank Spengler
Gerda Hasselfeld, a CSU tartományi csoportjának elnöke, Michael Grosse-Brömer, a CDU/CSU-frakció parlamenti ügyvezetője és Max Straubinger, a CSU tartományi csoportjának parlamenti ügyvezetője 2015. március 29-31. között Magyarországra látogatott.

Tartalom megjelenítő

A német vendégek találkoztak többek között Orbán Viktor miniszterelnökkel, Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével, Rogán Antallal, a FIDESZ frakcióvezetőjével, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, akikkel politikai kérdéseket vitattak meg. A magyar miniszterelnökkel folytatott egyórás eszmecserén szó esett többek között az ukrajnai helyzetről és az Oroszországhoz fűződő viszonyról. A német gazdaság képviselőivel való találkozón a magyar gazdaság igen pozitív fejlődése állt a középpontban. Amit azonban továbbra is kritikus pontnak tartottak, az a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága.

A német delegáció ellátogatott a kecskeméti Mercedes-gyárba, valamint találkoztak a magyarországi roma és zsidó közösség képviselőivel is, akikkel intenzív diskurzust folytattak.

Gulyás Gergely, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) igazgatója és a Magyar Országgyűlés alelnöke, fogadást adott a német politikusok tiszteletére. A PMA a Konrad-Adenauer-Stiftung egyik legfontosabb magyarországi partnere.

A látogatás és a magas rangú magyar kormányzati, országgyűlési és a polgári társadalom képviselőivel való találkozók a két ország közötti különleges baráti kapcsolatra utalnak. A német politikusok így első kézből alkothattak reális képet a magyar politikai és gazdasági fejlődésről.

Ebben a kontextusban a Konrad-Adenauer-Stiftung a pártok közötti párbeszéd további folytatását tervezi egy tanulmányi és információs program keretén belül 2015 nyarán Berlinben.

Megosztás

Tartalom megjelenítő

Megbeszélés a német gazdaság képviselőivel KAS
Megbeszélés a magyar parlamentben\r\n(balról jobbra) Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletveztője, Michael Grosse-Brömer, a CDU/CSU-frakció parlamenti ügyvezetője, Gerda Hasselfeld, a CSU tartományi csoportjának elnöke, Gulyás Gergely, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) igazgatója és a Magyar Országgyűlés alelnöke, Max Straubinger, a CSU tartományi csoportjának parlamenti ügyvezetője. KAS

comment-portlet

Tartalom megjelenítő