Tartalom megjelenítő

Rendezvénybeszámolók

A Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója

Anna Sándor

Fachkongress in Gödöllõ

2018. június 29-e és 30-a között szervezte a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) a Konrad-Adenauer-Stiftung támogatásával a kétévente megrendezésre kerülő Magyar Polgármesterek Világtalálkozóját. A rendezvényen, melyre 12. alkalommal került sor, közel 200 határon túli és határon belüli polgármester, országgyűlési képviselők és a civil társadalom területéről érkezett résztvevők vitatták meg az önkormányzatok feladatát.

Tartalom megjelenítő

Nyitó előadásában Dr. Gémesi György, a MÖSZ elnöke a 2019 őszi önkormányzati választásokat említette. Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletvezetője köszöntőbeszédében az önkormányzatiság jelentőségét emelte ki az emberek életkörülményeit tekintve. Konrad Adenauert idézte, aki az önkormányzatiságot a „politika magasiskolájá”-nak vélte.

Dr. Bekényi József, a Belügyminisztérium Önkormányzati Főosztálynak főosztályvezetője a kormány és önkormányzatok közötti munkafelosztásra tért ki. Az együttműködés célja egy, a lakosság igényeinek megfelelő és fenntartható élethez szükséges alapvető infrastruktúra kiépítése.

Egy fiatal polgármester szempontjából Nyírbátor polgármestere, Máté Antal a Magyarországon belüli infrastruktúra jelenlegi állapotát, valamint a városi és falusi egyenlőtlenségeket hangsúlyozta.

A világtalálkozón az önkormányzat lehetőségeiről és kihívásairól vitáztak a polgármesterek. Az önkormányzatok jövőjéről és a kormány együttműködéséről szóló vitán az Országgyűlés képviselői is részt vettek.

Délután a hulladékgazdálkodásról, környezetvédelemről és a társadalmi, romákat illető integrációról voltak előadások, valamint a szakmai együttműködő partnerek bemutatkozására került sor.

Június 30-án Hernádszentandrás önellátásáról tartott előadást Üveges Gábor, valamint a legjobb önkormányzati gyakorlatok bemutatása következett. A panelbeszélgetés a turizmusról, valamint a marketingről szólt.

Megosztás

Tartalom megjelenítő

comment-portlet

Tartalom megjelenítő

Tartalom megjelenítő