Tartalom megjelenítő

@MCC

Rendezvénybeszámolók

Női Közéleti Vezetőképző program III.

Dinamikus és intenzív képzési hétvégét zárt a Női Közéleti Vezetőképző program 2022. április 29. és május 1. között. A vezetőképző harmadik képzési hétvége alkalmával a résztvevők értékes, inspiráló és szakmailag is kiemelten támogató előadások, háttérbeszélgetések és vezetői készségfejlesztők által gyarapították tudásukat. A vezetőképző a Mathias Corvinus Collegium szervezésében, a Konrad-Adenauer-Stiftung támogatásával valósult meg.

Tartalom megjelenítő

A harmadik képzési hétvégét Thibaud Gibelin, Visiting Fellow (MCC) nyitotta meg, aki a franciaországi választásokról, a politikai rendszerről tartott előadást. Macron – La Pen politikai versenyéről és annak jelentőségéről, főként a nemzetközi és francia társadalmi folyamatokra és jelenségekre való reflektálás került előtérbe.

Mi az ismeretlennel dolgozunk (We are working with the unknown) – ESA mottója. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal folytatott kerekasztal-beszélgetésen a hazai és nemzetközi űrkutatási programok jelentőségére, illetve az űrdiplomácia erősödő szerepének vetületeit járták körbe. Mindemellett az űrkor fogalom jelenkori izgalmas folyamataiba és kihívásaiba kaptunk bepillantást.

A képzés második napját dr. Botos Barbara klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár és Nagy Timea kétszeres olimpiai bajnok, párbajtőrvívó kerekasztal-beszélgetése nyitotta meg. A „Párhuzamos életrajzok” panel alkalmával vezetői szerepvállalásról, kihívásokról és munka-magánélet egyensúlyáról és nem utolsó sorban a nők közéleti szerepvállalásának fontosságáról is beszélgettünk.

T. Calum Nicholson, Visiting Fellow for MCC és Danube Institute (BLA) angol nyelven zajlott izgalmas előadása által a résztvevők a social media hatásának tényezőiről, valamint az oktatás és nevelés szerepének fontosságáról és lehetséges kihívásairól tanulhattak. (The Role of Education in the Age of Social Media).

Diego Muro Fellow Researcher, MCC angol nyelvű előadása olyan kulcsfogalmakat járt körbe, mint szecesszió-autonómia-konfliktus, vizsgálva az azok közötti lehetséges folyamatokat és hatásokat. (Autonomy, Secession and Conflict: a Comparative Analysis from Scotland to Luhansk)

A Jogalkotás élesben közel háromórás panel alatt a résztvevők kiscsoportos projektmunkában vettek részt, amelynek sarokköve egy Közigazgatási Államtitkári Értekezlet szimuláció volt. A gyakorlati készségfejlesztő alapvető célja, hogy a résztvevők megtapasztalják, megértsék és elsajátítsák azokat a folyamatokat, amelyek a közélet szerves részét képezve - ezúttal a Közigazgatási Államtitkári értekezlet (KÁT) – felkészíti őket azokra a kihívásokra, amelyekkel a közéletben szerepet vállalva szembesülni fognak majd.

Ezt követően a képzés résztvevői Az elnöknő szemével c. előadáson vettek részt. Fűrész Tünde a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke többek között a hazai női vezetők társadalmi helyzetére reflektált. A résztvevők értékes, gondolatébresztő és inspiráló beszélgetés által gyarapíthatták tudásukat.

A képzés szombati napját Hal Melinda az MCC Test és Lélek Műhely vezetője, pszichológus, közgazdász politikai pszichológia workshopja zárta. Ennek fő akkordját, többek között, a konfliktushelyzet és krízisszituációk köré épült médiatartalmak társadalmi hatásának vizsgálata képezte.

A képzési hétvége záró napján a résztvevők egy intenzív angol nyelvű retorikai tréningen vettek részt, amely alkalmával a nyilvános beszéd technikáit sajátították el. A készségfejlesztő szakmai vezetője Benkő Vilmos, az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnöke (a Toastmasters Hungary és a Speak Academy alapítója), üzletember támogatása által valósult meg.

Megosztás

Tartalom megjelenítő

Munkatársaink

Dániel Grózner

Dániel Grózner bild

projektmenedzsment

daniel.grozner@kas.de +36 1 487 501-6 +36 1 487 501-1

comment-portlet

Tartalom megjelenítő

Tartalom megjelenítő