Tartalom megjelenítő

Oláh Márk/ IM

Rendezvénybeszámolók

Varga Judit igazságügyi miniszter KAS-ösztöndíjasoknak adott át okleveleket

N. Németh
A Konrad-Adenauer-Stiftung idei első rendezvénye, hasonlóan az elmúlt évekhez, a hallgatók támogatását helyezte a középpontba. Varga Judit igazságügyi miniszter három új diáknak nyújtotta át az oklevelet: Berbás Hannának, Göbl Viktóriának és Zámbó Bencének.

Tartalom megjelenítő

2020. január 15-én Frank Spengler, a KAS magyarországi képviseletének vezetője köszöntötte a mintegy 60 megjelentet, köztük az ösztöndíjasokat és hozzátartozóikat, a Stiftung partnereit és barátait, valamint régi ösztöndíjasokat. Elmondta: a KAS tehetségeket támogató részlege eddig 50 országban, több mint 3300 főnek nyújtott segítséget. Ezenfelül a Nemzetközi Együttműködés részleg az Andrássy Egyetem 28 hallgatójának adományozott ösztöndíjat 2011 óta. Az ösztöndíjprogramok célja nemcsak az anyagi, hanem a demokratikus alaprenden és a kereszténydemokrata értékeken alapuló eszmei támogatás is.

Előadásában Spengler megköszönte a KAS partnereinek a régóta tartó és bizalommal teljes együttműködést, valamint kiemelte a magyar-német kapcsolatok kiépítésének és folyamatos ápolásának fontos szerepét. Varga Judit igazságügyi miniszter beszédében a partneri kapcsolatok magas politikai értékét hangsúlyozta. „Mindannyian ugyanazon ég alatt élünk, de nem mindannyiunk horizontja ugyanaz.” – Konrad Adenauer szavaival mutatott rá az új ösztöndíjasok rendkívüli tehetségére. Megköszönte a meghívást, az oklevelek átadása után pedig nemcsak virágcsokrot, hanem egy kis fa mérleget is kapott ajándékba Spengler úrtól, azzal a céllal, hogy az ajándék a nehéz politikai időkben is emlékeztessen a „mennyiség és közép” eszméjére.

Spengler végül az ösztöndíjprogramba nyújtott betekintést. Idén sor kerül majd egy válogatásra, ahol tehetséges magyar hallgatók nyerhetnek ösztöndíjat németországi mester- vagy doktorképzésre. Ennek előkészítésére érkezett Budapestre Stanislav Linchevsky, a KAS tehetségeket támogató részlegének referense. A tájékoztatón, ahol Linchevsky a jelentkezés menetéről is beszélt, 18 fő vett részt. Spengler elmondta: a KAS idén is három ösztöndíjat adományoz az Andrássy Egyetem hallgatóinak mesterképzésre, ill. kettőt a jogállami munka támogatására – utóbbit a magyar Alkotmánybírósággal együttműködésben.

A rendezvényt követően a KAS barátainak és partnereinek fogadás keretében nyílt lehetőségük a kapcsolatépítésre és az aktuálpolitikai fejlemények megvitatására.

Megosztás

Tartalom megjelenítő

Munkatársaink

Frank Spengler

comment-portlet

Tartalom megjelenítő

Tartalom megjelenítő