Tartalom megjelenítő

Rendezvénybeszámolók

Citychangers

A Robert Schuman Intézet a Konrad-Adenauer-Stiftunggal közösen szervezett projektjén 14 fiatal politikus, 10 polgári pártból vett részt Bulgáriából, Magyarországról, Montenegróból, Romániából, Szerbiából és Szlovéniából

Tartalom megjelenítő

A szeminárium immáron ötödik alkalommal került megrendezésre. Ebben az évben a szemináriumsorozat egy, az Európai Néppártnak (EPP) a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos alapelveit és értékeit bemutató rendezvénnyel kezdődött Budapesten. A képzés további célja volt, hogy képet adjon arról, hogy valósíthatók meg ezek értékorientációk helyi szinten a gyakorlatban. A résztvevők ennek a célkitűzésnek az értelmében számtalan példát vitattak meg a gyakorlatból, így pl. az okos városok programját, a cirkuláris gazdaságot, a városok megújulásának stratégiáját vagy éppen Budapest „MOL Bubi közbringarendszerét“. A workshop után a résztvevők Bükkaranyosra utaztak, valamint Miskolcra is ellátogattak. Bükkaranyoson a csoport egy sikeresen működő helyi példáról tájékozódott: az alternatív energiaellátásról és a fenntartható fejlődés szociális dimenzióiról. A résztvevők eközben az újfajta energiaellátásról tanultak – és a helyi szállítórendszert, a „Miskolc Holding“-ot ismerhették meg. A szeminárium nemcsak egy új innovatív információt közvetített a gyakorlatorientált projektmenedzsmenthez a fenntartható fejlődés témájában, hanem a fiatal, közép-európai politikusok számára egy jó lehetőséget is biztosított a kapcsolatépítéshez.

Megosztás

Tartalom megjelenítő

comment-portlet

Tartalom megjelenítő

Tartalom megjelenítő